Őshonos 2014.03.11. 10:56

Hét hónap után

A Vámosszabadin - a Belügyminiszter ígérete szerint ideiglenesen - megnyitott menekülttábor hét hónapja működik. A tavaly július 23-án kiadott sajtóközlemény szerint márciusban esedékes a menekültügyi helyzet, és így a tábor szükségességének felülvizsgálata,…

Mottó:  „Egy 1600 fős település lakossága kedden egy picikét történelmet írt." Először is egy rövid időrendi áttekintés: 2013. 06.15-én a falu vezetése és lakossága az újságból értesült, hogy előkészítetlenül, a várható hatások felmérése nélkül 216…

ITT OLVASHATÓ

Az Új Szó tudósítása A Dunaszerdahelyi Városi Televízió műsora

400 fős tiltakozó tömeg gyűlt össze a Megyeházától a Dunáig érő, a belvárosi sétáló övezeten végighúzódó élő láncban, hogy tiltakozzanak a Győr mellé telepítendő menekülttábor ellen.  A békés demonstrálók szóba elegyedtek a járókelőkkel, akik közül sokan…

A Hazai Szemmel stábja forgatott Vámosszabadin a tervezett menekülttábor kapcsán.

Csaknem 500-an tiltakoznak a Vámosszabadi közelébe tervezett menekülttábor ellen Győrött. Az itt élők a közbiztonság mellett a munkahelyeket is féltik. Egy nemzetközi cég már jelezte: eláll beruházási szándékától, ha megnyílik a létesítményt. Tudósítások az…

Kb 500 fő állandó jelenlétével, több, mint 1000 helyszíni aláírás összegyűjtésével tiltakozott Győr és a környék lakossága a tervezett távob ellen.

süti beállítások módosítása